Prime day vagy Black Friday? Melyiket válasszuk?
A Black Friday, mint a legnagyobb akciók napja az utóbbi években erős ellenfelére lelt a Prime Day névre hallgató leárazásokon. Érdekel, hogy mi is az a Prime day és az, hogy a Black Friday konkurenciája hogyan hat a Fekete péntek akcióira?
Mi is az a Prime day?
A Prime day kifejezés hazánkban még kevésbé ismert, ennek oka pedig az, hogy világszinten az egyik legnagyobb interentes árusításban részt vevő szereplő, az Amazon érdekeltségébe tartozik.
A Prime Day az Amazon születésnapja alklamából megtartott éves ünnepség, melynek ünnepeltjei – a Black Fridayhez hasonlóan – a vásárlók. Idén az Amazon fennállásának 22. évfordulóját ünnepelhettük. A Prime day először 2015-ben került meghirdetésre és annyira sikeres volt, hogy az Amazon úgy döntött, hogy a Black Fridayhez hasnlóan évente megrendezi a vásárlás nyári ünnepét. A tavalyi Prime day-en több, mint 100 000 ajánlatot jelentettek meg, ami a termékek széles palettáját magába foglalta.
Mikor is van a Prime day és mennyi ideig tartanak az akciók?
Az első két Prime day még csak 24 óráig tartó akciókat kínált. Ez az időtartam 2017-re 30 órára, majd 2018-ra 36 órára nőtt, idén pedig már 48 óráig tartottak az akciók elsődlegesen az Amazon Prime ügyfeleinek. Az idei, 2019-es Prime day Július 15-16-án került megrendezésre és az első publikált adatok szerint megdöntötte a tavalyi Black Friday és Cyber Monday bevételeit. Mivel azonban az időzítés.
Akkor most a Prime day vagy a Black Friday a jobb?
Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, hiszen mindkét akció alkalmával kiemelt kedvezményekkel juthatunk az áhított termékekhez. A döntés megkönnyítése érdekében azonban érdemes összevetni a két eseményt.
Válaszd a Prime day-t, ha:
- Nem ijedsz meg a külföldi vásárlástól, hiszen az Amazon internetes webáruház jelenleg még nem elérhető Magyarországon. Legjobb akciókat itthonról a német áruházajánlja, sokszor ingyenes kiszállítással.
- Nem szeretnéd élőben is megtekinteni a terméket. Az Amazon kizárólag webáruházként funkcionál, így személyes átvételre nem lesz lehetőséged.
- A terméket nem probléma, ha csak napokkal vagy akár hetekkel később foghatod a kezedben. A külföldi szállítás hátránya – az esetleges magasabb ár mellett – a megnövekedett szállítási idő, ami akciók esetén még jelentősebben jelentkezik.
- Nyáron szeretnél vásárolni és nem szeretnél várni november végéig a legjobb akciókra.
- Amúgy is gyakran vásárolsz az Amazonról és plusz szolgáltatásokért szívesen fizetsz is. Tekintve, hogy a Prime day az Amazon Prime ügyfelek részére érhető el, ami havonta 7,99 EUR-s előfizetéssel érhető el. Érdemes emiatt a 30 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget úgy időzíteni, hogy a Prime day időszaka beleessen.
Válaszd a Black Friday-t, ha:
- Fontos számodra, hogy egy-egy terméket akár élőben is megtekinthess az üzletekben. Black Friday alkalmával is vásárolhatsz a megszokott módon, üzletekben vagy ha az interente vásárlást választod is lehetőség van sok helyen személyes átvételt kérni, ahol ellenőrizheted a terméket.
- Ha a karácsonyi ajándékok megvásárlásával az utolsó előtti pillanatokig vársz és a meleg nyári napokon nem raktározol be belőlük. A Black Friday időzítése a karácsony előtti időszakban megkönnyíti az igazán jó árú ajándékok beszerzését.
- Ha magyar áruházakból vásárolnál inkább és ódzkodsz a külföldi rendeléstől. Magyarországi vásárlások esetén a visszaküldés és a reklamáció folyamata sokkal egyszerűbb, mivel a magyar fogyasztóvédelmi törvény alapján működik. Nem is beszélve arról, hogy a levelezés és egyéb kommunikáció is magyar nyelven megoldható és akár a terméket a drága szállítási költségeket elkerülve személyesen is visszavihetjük az üzletbe.
- Amennyiben az akciókat is összehasonlítanád és hajlandó vagy arra, hogy az egyes áruházak akciói közül magadnak találd meg a legjobbakat. Mivel egy-egy terméket több áruház is árusít Black Friday alkalmával így nem kizárt, hogy némi kutatómunkával a jobbnál is jobb akciókba botolhatsz. Ha pedig oldalunkon előre kiválasztod a kedvenc üzleteidet és termékeidet, ezt is megkönnyítjük neked!
Pontos tanácsot nem tudunk adni arra vonatkozóan, hogy melyik akciós vásárlási időszakban éri meg igazán vásárolni, a legjobb talán, ha mindkét alkalommal szétnézel hiszen az eltérő időzítés miatt A Prime Day és a Black Friday közötti konkurenciaharc igazi nyertesei mi lehetünk, a vásárlók.